A PAPOK ÉVE - 2009 - 2010.

Imádkozzunk mindennap a papi hivatásért

 

A következő imával közösségileg és egyénileg is fohászkodhatunk a papokért. Az imádságot Erdő Péter bíboros írta, és szeretettel ajánlja közösségi imádkozásra a papság évében szentmisék után, illetve egyéni imára is minden katolikus hívő számára.
 


Mindenható Isten! Te elküldted Fiadat a világba, hogy Megváltónk és örök főpapunk legyen, és kiárasztottad a Szentlelket, hogy működjön Egyházadban. Kérünk, erősítsd és vezesd az életszentség útján püspökeinket és papjainkat, akikkel megajándékoztad Egyházadat! Ébressz papi hivatásokat! Adj bátorságot fiataljainknak, hogy igent mondjanak hívásodra, és állhatatosak maradjanak küldetésükben! Adj lendületet, energiát és áldozatkészséget papjaidnak! Add, hogy a világi hívők imával és tettekkel segítsék lelkipásztoraikat és egymást a Hozzád vezető úton! Vezesd családjainkat és közösségeinket a hit, a remény, a szeretet és az egység hiteles megélésének útján, hogy életük példájával sokakat Hozzád vonzzanak!

Szentséges Szűz Mária, Egyházunk Anyja, Vianney Szent János, a papok védőszentje és Istennek minden szentjei! Támogassátok imáinkat hathatós közbenjárásotokkal, hogy az Egyház a Szentlélek segítségével, a papok és a hívek életszentsége által megújuljon, s így egyre tökéletesebben tölthesse be hivatását a lelkek üdvösségének munkálásában! Ámen.

Augusztus 4-én tartjuk Vianney Szent János emléknapját, s úgy gondolom, hogy idén, a Papok évében a vasárnapi szentmise keretében illő megemlékeznünk a papok védőszentjéről, akinek mennyei pártfogásába ajánlotta XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt. Amikor János fiatal papként a dél-franciaországi Ars nevű faluba került plébánosnak, a település hittől eltávolodott lakossága teljesen vallástalan életet élt. Az új plébános elhatározta, hogy ezen változtatni fog. Úgy érezte, hogy elsőként a vallási közönyösséggel és tudatlansággal kell szembeszállnia. Életrajzában olvasható, hogy nem tartotta hitetlennek az embereket, de felismerte, hogy vallási ismereteik hiányából fakadóan számos bűnt követnek el. Prédikációiban egyszerű szavakkal és példákkal mutatott rá, hogy mi mindennel követnek el bűnt, s az emberek lassan felhagytak a káromkodással, a kocsmába járással.

Az egyik sarkalatos kérdés a vasárnapi munka volt. A téli időszakban a plébános nagy örömére szépen megtelt hívekkel a templom, de amint beköszöntött a tavaszi munkák ideje, az emberek lassan elmaradtak a szentmiséről, s mindenki inkább a mezőre sietett. Hiába szólt a harang hívó szava, süket fülekre talált. Az ars-i plébános fájó szívvel nézte, amint vasárnap reggel a szekerek elindultak a mezőkre. Egyik prédikációjában a következőket mondta ezzel kapcsolatban: „Vasárnap dolgoztok, de mindaz, amit e munkával szereztek, megrontja a lelketeket és a testeteket. Aki vasárnap dolgozik, eladja lelkét az ördögnek és keresztre feszíti Krisztust. Valahányszor dolgozó fuvarost látok vasárnap, úgy érzem, a pokolba fuvarozza lelkét. A vasárnap a jó Isten tulajdona. Hat napot nektek adott, hogy dolgozzatok, de a hetediket magának tartotta. A nap, amit Istentől elloptok, nem fog nektek áldást hozni.” Sokszor nagyon kemény szavakkal szólt híveihez, de érdekes, hogy sorozatos dorgálásai ellenére a hívek mégsem fordultak szembe vele, hanem lassacskán belátták, hogy igaza van és a vasárnapot Istennek kell szentelni.

Vianney Szent Jánossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk még egy csodaszámba menő dolgot: kiváló érzéke volt a gyóntatáshoz. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy szemet hunyt volna a bűnök felett, s elnéző lett volna azokkal, akik gyóntatószékébe betértek. Gyakran mondta: „Sajnálom, de ha nem változtat szokásain, el fog kárhozni.” E világos szavak sok embert indítottak megtérésre és őszinte bűnbánatra. Fontos itt megemlítenem, hogy a gyónás rutinszerű elvégzése például a nagyböjt idején vagy karácsony előtt még nem jelenti azt, hogy az illető komolyan megbánta bűneit és kész megváltoztatni életét. Egy alkalommal a gyóntatószékben sírni kezdett, s amikor ezt a gyónó észrevette, megkérdezte: Miért sír, főtisztelendő atyám? Azért, mert ön nem sír! – hangzott a plébános válasza. A felületesen gyónó személy nem siratja bűneit, s csak gyorsan elhadarja azokat. Az igazi megtérő mélyen megbánja, hogy Isten ellen vétett és sok esetben könnyekre fakadva hagyja el a gyóntatószéket. Az ars-i plébános gyóntatóként szigorú volt, s nem adott feloldozást, ha nem győződött meg a gyónó bánatának őszinteségéről.

A papság éve folyamán még visszatérünk Vianney Szent János személyére és életpéldájára, ezért a mai napra legyen elég az elmondottakból levont következtetés: Ne sajnáljuk az időt a vasárnapi szentmisére! Nem érdemes olyan buta kifogásokat emlegetni, hogy azért nincs idő a misére, mert főzni kell. Aki így gondolkozik, az jóllakottan, a vasárnapi ebéddel a gyomrában sétál a pokol felé vezető úton. És a másik fontos dolog: a szentgyónás soha ne legyen rutinszerű feladat, amit időnként kötelező elvégezni, hanem mindig legyen igaz bűnbánatunk jele!
(Horváth István Sándor)